Szülinapi zsúrt tervez gyermekének?
Egy igazán különleges sütős-főzős parti keretein belül a gyerekek megmutathatják kreativitásukat a LiliomHáz Főzőiskola és Alkotóműhely „BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN”
A szülinapi party menete:
Amikor a létszám teljes, a „boszorkánykonyhában” a gyerkőcök felöltik színes kis köténykéiket, kuktasapkáikat, és már kezdődhet is a főzősulival egybekötött party.
Segítőink irányításával a gyerekek közösen elkészítik a kiválasztott menüsor alapján megrendelt fogást, és álmaik süteményét.
A LiliomHáz egyben egy kreatív alkotóház is. Amíg a finomságok elkészülnek, a gyermekeknek igény szerint játékos, alkotó foglakozásokat is szervezünk. Lehet ez arcfestés, ékszerkészítés gyöngyökből, vagy épp a mesékből ismert dalok karaoke éneklése. Természetesen a fiúkra is gondoltunk, kis szuperhőseink kedvében igyekszünk járni, a teljesség igénye nélkül.
A fárasztó konyhaművészeti és szórakoztató programokat követően, minden gyerek jó étvággyal és büszkén fogyasztja el, a talán életében először saját maga által elkészített menüt.
Ezt követően kerül sor az ünnepelt felköszöntésére, a tortázásra és az ajándékozásra.
A gyerekzsúr végén minden résztvevő egy kis meglepetés, saját készítésű sütis csomaggal térhet haza.
Amennyiben gyermeke, vagy meghívott vendége ételallergiával rendelkezik, kérjük ezt időben jelezzék felénk, így a menüsor kialakításban ezt mindenképpen figyelembe vesszük.
Mindig örömmel tölt el minket, amikor egy-egy ilyen BOSZORKÁNYKONYHA gyermekzsúr után, a kis kukták fülig érő szájjal, és teli pocakkal mesélik kulináris élményeiket szüleiknek, barátaiknak.
Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a következő elérhetőségeken valamelyikén:
liliomhazfozoiskola@gmail.com
30/719 15 59